Lássuk
a posztok megosztása a Facebookon “milliárdszor” könnyebb lett
72 óra sincs már a következő testületi ülésig. Eddig 0 nyilvános előterjesztés. A még érvényes SZMSZ szerint: “A választópolgárok – a zárt ülés anyaga kivételével – betekinthetnek a Képviselő-testület elé kerülő napirendek írásos előterjesztéseibe. Ennek érdekében az írásos előterjesztéseket a rendes ülés napját megelőző öt naptári nappal, a rendkívüli ülés napját megelőző két naptári nappal a jegyző köteles az érdeklődök rendelkezésére bocsátani betekintés céljából. “
Nem lenne egyszerűbb kitenni? Mert nem kitenni már csak azért is balfaszság, mert a T. négyévente fontos választópolgár akkor is értesülhetne az előterjesztő jobbító szándékáról, ha az amúgy minden oldalról kurvára együttműködő ellenérdekelt fél azt esetleg leveszi napirendről vagy elő sem terjeszti végül?
@fűszerbót
csodás belváros
Dehogy nem Virág elvtárs! A sportot, meg a vízállás-jelentést. Most éppen megint árad a Duna. Ebből még baj lehet…